2013. 06. 08.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

SAJTÓKÖZLEMÉNY
2013. május 29.

A rituális erőszak 3.000 túlélője együtt
a Nobel-békedíjra jelölt Kevin Annett-tel együttműködésbe lép,
hogy harcoljon a gyermekek elleni erőszakot elkövető nemzetközi körök ellen

A rituális erőszak túlélőinek négy szervezete képviseletében elnökeik egyesítették erőiket a Nobel-békedíjra jelölt Kevin Annett-tel, hogy leleplezzék a gyermekek ellen bűncselekményeket elkövető nemzeti és nemzetközi hálózatokat.

Judy Byington, MSW, LCSW, a gyermekkel szembeni visszaéléseket leleplező csoport (CAR) tagja, a "Twenty-Two Faces" (Huszonkét arc) (Tate Publishing: Oklahoma), emberi áldozathozatal túlélőjének, Jenny Hill életrajzának szerzője; David Shurter, a „Rabbit Hole: a Satanic Ritual Abuse Survivor’s Story” (Nyúlüreg: Sátáni rituálé túlélőjének története); Felicity Lee az Ivory Gardentől: túlélőket támogató csoport több mint 1700 taggal, illetve Neil Brick, az Állítsák le az agymosást és a rituálékat (SMART) alapítója, Annett lelkész nemzetközi törvényszékével együtt a világ minden részéről több ezer áldozattól kapott bizonyítékokat gyűjtöttek be bűncselekményekről, hogy vád alá helyezzék az emberekkel folytatott kereskedelmi hálózatokat és azok gyakorlatát a gyermekek kihasználásában, kínzásában és meggyilkolásában.

Az elnökök rituális visszaélések, sátáni rituális visszaélések (SRA) és kormány által támogatott agymosások több mint 3.000 túlélőjét és kezelőiket képviselik, míg az Egyházi és Állami Bűncselekményeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (ITCCS) titkára, Anett több mint ötven csoportot szervezett a katolikus egyház gyermekeken végzett kínzásainak túlélőiből az Egyesült Államokban, Kanadában, Angliában, Írországban, Portugáliában, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban és Hollandiában.

A gyermekekkel szembeni túlélések túlélőit saját vagy hozzátartozóik halálával fenyegethetik, ha leleplezik az igazságot, és nem szokatlan, ha a gyermekek annyira elfojtják traumás emlékeiket, hogy csak az esemény után 20-30 évvel emlékeznek vissza rájuk,” - mondja Judy Byington, a CAR szervezetet vezető nyugdíjas terapeuta. „Ez megnehezíti az elkövetők vád alá helyezését, ezért egy olyan biztonságos menedéket hoztunk létre, ahol a túlélők beszámolhatnak a bűncselekményekről, ráadásul azonosíthatják azokat a gyermekeket, akik talán éppen most lesznek rituálé áldozata.”

Az eljárás során nehézségekkel kell szembe nézni, de eredmények is vannak. Húsz évet vett igénybe, amíg összegyűltek a bizonyítékok, és egy újabb évre volt szükség, hogy a brüsszeli Common Law Nemzetközi Bíróságon Annett igazságot szolgáltasson annak az 50.000 gyermeknek, akik a kanadai katolikus és anglikán tulajdonú bentlakásos iskolákból tűntek el. A 2013. január 30-án kezdődő sikeres per láthatóan közrejátszott abban, hogy 2013. február 11-én Benedict Ratzinger katolikus pápa lemondott. Annett ezt mondta: „Ratzinger pápa segített az egyházi erőszaktevőknek a gyermekkel szembeni visszaélésekben.”

A hat nemzetközi bíró emellett harminc kormányzati és egyházi tisztviselőt, köztük Erzsébet királynőt is bűnösnek találta népirtás és bűnös összeesküvés vádjában. Nem sokkal a 2013. március 6-i parancs kiadása után, amely királynő letartóztatását és vagyonának lefoglalását rendelte el, amiért 1964. októberben köze volt hét fiú és három leány eltűnéséhez egy kamloopsi katolikus bentlakásos iskolában, az a szóbeszéd keringett, hogy le fog mondani trónjáról.

2007-ben a gyermekek ellen elkövetett erőszakok, kínzások, gyilkosságok és áruba bocsátások globális problémáját a rituálék, sátáni rituálék és kormányzati agymosási bűncselekmények 1.471 túlélője erősítette meg, akik válaszoltak a durva bűncselekmények vizsgálata során: http://extreme-abuse-survey.net/.

Az egyik ilyen megoldatlan bűncselekményt Byington „Huszonkét arc” című műve, Jenny Hill életrajza mutatta be. 1965. június 21-én a hatéves Hill emberi áldozatot hozó rituálét élt túl Garden Grove-ban, Kaliforniában. Az elkövetőket nem helyezték vád alá annak ellenére, hogy a rendőri vizsgálatokat nyitva hagyták Kaliforniában és Pennsylvaniában. Hill azonosította azokat a személyeket, akik három hónapig kínozták a gyilkossági ceremónia előtt, és megnevezett egy megölt gyermeket is, Kathleen Sheát. Shea akkor tűnt el, amikor az óvodába sétált Tyrone-ban, Pennsylvaniában három hónappal a nyári napfordulóra tervezett sátáni rituálé előtt, és feltehetően egy gyermekkereskedő hálózat rabolta el: http://www.youtube.com/wat`?v=F626Lsrdwg4

Byington ezt mondja: „Mivel minden jó erkölcsű ember köteles megvédeni a gyermekeket, próbálunk együttműködni a jogi szervezetekkel és az Elveszett és Kihasznált Gyermekek Nemzeti Központjával, hogy a bíróság elé vihessük ezeket az ügyeket, de ez nem mindig lehetséges. Ha a megszokott rendszer nem működik, Annett úr és az ITCCS felajánlja saját tapasztalatát, hogy segítsen a túlélőknek esetük előadásában a Common Law bíróságok előtt.”

A sátáni rituálék túlélői azt állítják, hogy gyakran áldoznak fel gyermekeket sátáni csoportok, akik a kereskedelmi láncokat használják fel zsákmányok megszerzésére. 2013. május 8-án Hollandiában Annett interjút készített Toos Nijenhuis-szal, egy elmeorvossal, aki egy olyan rituálé áldozata volt, amelyet Hill a „Huszonkét arc"-ban leírt. Nijenhuis beszélt arról, hogyan lett a nemzetközi kereskedelem áldozata, amelynek kapcsolatai vannak az egyházzal és a kormánnyal, a gyerekek kihasználásáról, és egy emberi áldozati ceremóniáról, amelyet 2010-ben tartottak: https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=PyrPEu7nk1Q  
Byington ezt állítja,: „Mi, akik ismerünk néhány túlélőt, például Nijenhuist, A Huszonkét arcból Jenny Hillt, David Shurtert, Felicity Leet és Neil Bricket, pontosan tudjuk, hogy sok ezer olyan gyerek van, akik rituális szertartásokon mennek át gyermekkorukban közeli hozzátartozóik közvetítésével. Nemcsak jogunk, de kötelességünk, hogy közbelépjünk.”

Itt jelenthet be gyermekeken végzett rituális szertartásokat: info@22faces.com. Kérjük, adja meg kapcsolattartási adatait, azt, hogy hajlandó-e tanúskodni, és írja le röviden az esemény(eke)t, beleértve a időpontot, dátumot, helyszínt, a lehetséges elkövetők és/vagy jelenlevő gyermekek nevét. Az információt közlő személy adatait szigorúan bizalmasan kezeljük, de bizonyos információk közlésére sor kerülhet, kizárólag az Ön engedélyével, ha más áldozatokat akarunk megtalálni. Örömmel fogadunk videóra vett tanúvallomást.


Források:

Kevin Annett
Egyházi és Állami Bűncselekményeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék

Judy Byington, MSW, LCSW, ret; elnök,Trauma Kutató Központ, Gyermekáldozatok Kezelése, Szóvivő Iroda; szerző, "Huszonkét arc: Jenny Hill rendkívüli élete és a huszonkét személyiség”

Neil Brick, Állítsák le az agymosást és a rituálékat (SMART) alapítója smartnews@aol.com

Felicity Lee, MA; elnök, Ivory Garden: személyiségzavar megszüntetését segítő csoport

David Shurter, szerző, "Nyúlüreg: Sátáni rituálé túlélőjének története" DavidShurter.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése