2013. 11. 04.

SÜRGŐS KÖZLEMÉNY ÉS KÉRÉS

SÜRGŐS KÖZLEMÉNY ÉS KÉRÉS
Egyházi és Állami Bűncselekményeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (ITCCS) Központi Hivatala, Brüsszel

2013. október 14. hétfő – 9 óra (GMT)

A szemtanú-túlélők egy második csoportja tárja fel az európai elitet is érintő gyermekáldozati kultuszt; A koronatanút, Toos Nijenhuist újabb támadások érik


HOLLANDIA:

Gyermekek rituális kínzásában és meggyilkolásában résztvevő vezető európai egyházi és állami tisztviselőket nevezett meg szemtanúk egy új csoportja, akiknek a beszámolói egybehangzanak a rituálé túlélője, a holland Toos Nijenhuis által májusban tett nyilvános közleményekkel. (http://itccs.org/2013/05/, 2013. május 8. interjú)

Október 7-én ezek az új szemtanúk hiteles eskü alatt tettek tanúvallomást az ITCCS központi hivatala és ügyvédek előtt Genfben, amelyben leírják, hogy szemtanúi vagy résztvevői voltak gyermekeken elkövetett rituális erőszaktételnek, kínzásnak és gyilkosságnak holland és francia magánbirtokokon. A legkisebb gyermekek öt évesek voltak. A szemtanúk két katolikus bíborost, egy francia bírót, belga papokat, illetve a holland és brit királyi családok tagjait nevezték meg, mint a fenti bűncselekményekben résztvevőket.

Május 8-án az ITCCS exkluzív interjút készített Toos Nijenhuis-szal, amelyben a nő ugyanazokat a férfiakat nevezte meg, akik az új, eskü alatt tanúvallomásokban is résztvevőként lettek megemlítve. Mind Toos, mind az új szemtanúk szerint rutinszerűen raboltak el, kábítószereztek, erőszakoltak és kínoztak meg, vadásztak le és gyilkoltak meg gyermekeket rituális esemény során. Toos legalább egy olyan mezőt nevezett meg a Dél-Hollandiában, ahol ilyen rituális gyilkosságokra és temetésekre került sor már 2010-ben. (lásd a fenti youtube linket)

Ezekkel az új leleplezésekkel egybeesik az, hogy Toost és családját nemrégiben támadások és fenyegetések érték azzal a céllal, hogy elpusztítsák őt, illetve az ITCCS-vel és Kevin Annettel, elnökségi taggal létrehozott kapcsolatát, aki először segített Toos Nijenhuis történetét dokumentálni és nyilvánosságra hozni.

Ezek a támadások a fehér dél-afrikai filmestől, Melani Spencertől (azaz „Mel Ve”) és férjétől, Richardtól érkeztek, akik kezdetben Nijenhuissal együtt dolgoztak, de akiket láthatóan ellene és az ITCCS ellen fordítottak.

Spencer e-mail levelekben próbált pénzt kicsikarni Toostól és családjától, perrel fenyegette őt, és becsmérlő szavakat mondott és hazudott Toosról és Kevin Annettről a múlt héten blog rádióműsorokban minden ok vagy provokáció nélkül (Ezeket a leveleket, Toos állításait és a rituálé szemtanúinak eskü alatt tett mostani tanúvallomásait az ITCCS nyilvántartásba vette, és az ITCCS jogi osztályának tanácsával fogja közölni.)

Válaszul az ITCCS központi igazgatósága mai napon az alábbi sajtónyilatkozatot és nyilvános közleményt adta ki.

„Toos Nijenhuis hősiesen próbálta megakadályozni, hogy gyermekeket kínozzanak és gyilkoljanak meg befolyásos férfiak, és ezt a cselekedetét fenyegetik most, miközben mások is érkeznek, hogy megerősítsék a történetét. Az ITCCS saját társszervezeteit és támogatóit arra kéri, hogy álljanak Nijenhuis és más szemtanúk mögé, és segítsék őket az ITCCS szervezete számára végzett munkájukban, hogy helyi common law bíróságokat tudjanak létrehozni, amelyek megnevezik és bíróság elé állítják az elkövetőket és megvédik az ártatlanokat.

„Igazgatóságunk emellett hivatalosan elkülöníti az ITCCS-t Melani Spencertől és férjétől, Richardtól, és visszautasítja a könyörtelen és provokálatlan támadásokat, amelyeket Toos Nijenhuis és Kevin Annett ellen intéztek, azokat a támadásokat, amelyek célja a gazdag gyermekgyilkosok védelme. Itt az ideje, hogy támogassuk és védjük az olyan hősöket, mint Toos Nijenhuis, aki gyermekként túlélte a rituális kínzást, hogy a világ megtudhassa a borzalmas igazságot, és örökre megállíthassa a gonoszt.”

Az ITCCS új kampányt indít Európában az új évben, hogy leleplezze ezt a gyermekgyilkos kultuszt és azokat, akik még mindig tevékenyen részt vesznek benne. A common law bíróság fogja az ügyet tárgyalni Hollandiában Toos Nijenhuis és más szemtanúk részvételével. Az új csapat európai bírákból és emberjogi csoportokból, valamint a rituális kínzások világ több részéről érkező túlélőiből fog állni.

Keresse fel az itccscentral@gmail.com oldalát, ha önkéntesen szeretne részt venni a kampányban.

Kiadta az ITCCS Központ - Brüsszel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése